VOLVO
Jól halad a Volvo a sofőrpihentető technológia fejlesztésével
2012. január 25.
A Volvo befejezte a SARTRE (azaz „Biztonságos közúti szerelvények a környezetvédelemért”) projekt első tesztelését. A több járműből álló konvoj egy felvezető teherautóból és az azt követő, teljesen automatikusan haladó három autóból állt, amelyek elérték 90 km/órás sebességet, miközben a járművek legfeljebb 6 méteres távolságban követték egymást. A járműkonvoj nem más, mint egy profi sofőr által irányított vezető jármű, amely egyben több, mögötte egy konvojban haladó járművet „vontat”.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Duplázott tavaly a Volvo az USA-ban
2012. január 24.
Minden tekintetben rekordév volt a Volvo számára 2011 az USA-ban. Lényegében minden eddigi, a márkanévhez kötődő statisztikai csúcs megdőlt tavaly. A cég piaci részesedése 12,1%-ra nőtt, mely az eddigi legnagyobb a Volvo történetében, ráadásul ez 2,5%-al több, mint 2010-ben, ez pedig a legnagyobb mértékű növekedés az amerikai teherautó-értékesítés történetében. Ehhez az kellett, hogy a svédek megduplázzák az eladásokat – 12100 jármű 2010-ben, 23820 2011-ben.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Brazíliában is elkezdte gyártani a Volvo az I-Shiftet
2011. december 16.
Bővítette Brazíliában a helyi gyártású komponensek számát a Volvo. Mostantól a Volvo do Brasil elektronikusan vezérelt I-Shift váltókat és 11 literes erőforrásokat is gyártani fog. A váltókat az FH és FM szériákhoz kínálja a Volvo Dél-Amerikában és rendkívüli népszerűségnek örvendenek. Azért is kellett beindítani a helyi termelést, mivel a megrendelt teherautók 80, míg az autóbuszok 90%-hoz ezt a rendszert rendelik a vevők.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Új szervezeti felépítés 2012-től a Volvo-csoportnál
2011. december 12.
A következő évet új vállalati struktúrával kezdik a Volvo Group-hoz tartozó teherautó-gyártók. Három, földrajzilag elkülönített szekcióra bontották a világméretű cég működését: Amerika – Észak- és Latin-Amerika –, EMEA – Európa, Közel-Kelet, Afrika – és APAC – Ázsia és Csendes-Óceán térsége. Az értékesítés és igazgatási feladatok ellátását ezek az új egységek végzik majd, a piaci pozicionálás és a fejlesztések megmaradnak a Volvo Trucks, a Renault Trucks, a Mack és a Nissan Diesel döntési köreiben.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Újabb metángázos töltőállomást adott át a Volvo Svédországban
2011. november 30.
A Volvo már egy jó ideje az alternatív hajtásrendszerű teherjárművekre fekteti a hangsúlyt. Ennek persze meg is van az eredménye, a folyékony metángázzal és dízellel egyaránt haladni képes teherautók már megvásárolhatóak, de a svédek dízel-elektromos hibridje is rója a tesztkilométereket az ország útjain. Bár a hajtásrendszerek igen modernek, környezetbarátak és a Volvo nem kevés energiát fektetett a fejlesztésükbe, az egész mit sem ér, ha nincs megfelelő infrastruktúra az új üzemanyag eléréséhez.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Idén másfélszer annyi Volvo fogyott mint 2010-ben
2011. november 18.
Továbbra is sok Volvo fogyott világszerte az elmúlt hónapban. 2010 októberéhez képest 39%-al több teherautót tudott eladni a svéd gyártó, egészen pontosan 11110 darabot. A legtöbb jármű természetesen Európában kelt el – 4628 darab – amely 34%-al több, mint a megelőző évben. A jó eredményekhez most hozzájárultak a kelet-európai eladások is, itt ugyanis 130%-al nőtt az értékesítés mértéke októberben. Bár Oroszországban is óriási volt a növekedés a darabszámok egyelőre nem egy bombaüzlet adatait tükrözik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
A dél-koreai versenyző nyerte a Volvo fogyasztás-versenyét
2011. november 7.
Több, mint 3600 versenyző jelentkezett a Volvo első, globális fogyasztás-versenyére. A regionális selejtezőkből aztán 17 teherautó-sofőr jutott a svédországi döntőbe. Október 21-22-én aztán összemérhették tudásukat, a Volvo Demo Centerben mindenki sorra került. A végső párbajra legjobb európaiként a spanyol, ázsiaiként pedig a dél-koreai versenyző között került sor. Részletes adatokat sajnos nem közöltek a svédek, de az biztos, hogy kettejük közül Han HoGyun lett a győztes.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Újabb kamionos játék a Volvótól
2011. november 3.
Annak idején, amikor a Volvo piacra dobta a 700 lóerős FH-t egy ügyes marketingfogással próbálták népszerűsíteni. A szokásos reklámok mellett elérhetővé tettek egy mindenki számára ingyenes játékszoftvert. Az ügyességi játék népszerűsége túlszárnyalta a svédek legmerészebb álmait is, már a kibocsátás idejében – 2009-ben is – rengetegen játszottak vele, a siker azonban továbbra is töretlen, a mai napig 15 millióan próbálkoztak meg a különböző nehézségű pályákkal.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Növelte nyereségét a Volvo a harmadik negyedévben
2011. október 26.
Növelte harmadik negyedéves profitját a Volvo. 2010 hasonló időszakához képest 36%-al több nyereséget könyveltek a svédek idén, pontosan 3,8 milliárd svéd koronát – körülbelül 579 millió dollárt. Ez elsősorban a megnövekedett kereslet miatt alakulhatott így, tavalyhoz képest 15%-al több teherautót és hozzájuk kapcsolódó egyéb terméket adott el a Volvo 2011 harmadik negyedévében. Az összes lényeges piacon növelni tudta részesedését is a gyártó.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...
Hétvégén dől el ki a legtakarékosabb Volvo-sofőr
2011. október 20.
A gyártók különböző játékos vetélkedőkkel próbálják felhívni magukra a figyelmet, természetesen kihasználva és megerősítve a rájuk jellemző erősségüket. Manapság elsősorban fogyasztási versenyekkel szórakoztatnak minket, ez pedig éppen azért van, mert a piaci igények közül a megbízhatóság és a minél alacsonyabb üzemanyag-felhasználás a legjelentősebb. A Volvo az elmúlt években elég sokat ölt az alternatív hajtási rendszerek mellett a fogyasztás-csökkentő technológiák fejlesztésébe is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Részletek...





