Technikai újdonságok

A DPD-nél tesztelik az elektromos Vitot

A német csomagküldő szolgálat DPD fogja tesztelni a stuttgarti Mercedes-Benz első, teljesen elektromos hajtású járművét. A tesztidőszak idén kezdődik és négy éven keresztül zajlik majd. Az öt Vito E-Cellnek ezalatt az időszak alatt egyenként 80 ezer kilométert kell majd teljesíteni. A próbaidő végén a járművek visszakerülnek a Mercedeshez, addig is a mérnökök a hatótávolságot és az energiafogyasztást kísérik figyelemmel.

A Mercedes bemutatta az Active Brake Assist 2-t

A Mercedes eddig is arról volt híres, hogy teherautóit telepakolja a legmodernebb biztonságtechnikai berendezésekkel, de most még a jón is faragtak egy kicsit és még jobbá tették. Az Actrosban millió egy széria és rendelhető kiegészíti segíti a sofőrt vezetés közben és teszi biztonságosabbá a közlekedést, nem véletlen, hogy a stuttgartiak a világ egyik legbiztonságosabb teherautójának titulálják a modellt. Az Active Brake Assist 2 az első generáció továbbfejlesztése.

Sikeresen teljesítette feladatát a Renault első hibridje

2009 elején indította a Renault hibrid tesztprogramját, mégpedig egy kukásautó személyében, melyet Lyon városában állítottak forgalomba. A Renault Premium Distribution Hybrys Tech, melyet a hulladékszállító cég SITA és Lyon város önkormányzata üzemeltetett, túl van az ötszázadik üzemóráján és ezzel együtt az ötezredik megtett kilométerén. Ez alatt az idő alatt, több mint 550 tonna szemetet gyűjtött vele össze a váltott személyzet, akik rendkívül elégedettek voltak a járművel.

Hibrid Volvót tesztel a DHL

A Volvo a szeptemberi IAA-n mutatja be hibrid technológiáját a nagyközönségnek, az éles tesztek azonban már zajlanak. Nem kisebb partnert sikerült erre a célra meggyőzniük a svédeknek, mint a DHL. A 18 tonnás hibrid Volvót a nagy-britanniai DHL Supply Chain vállalata be, a szervizelést és a karbantartást természetesen a Volvo állja teljes mértékben. A rendszer sok más személy- és teherautóból már ismert lehet, a modell egy úgynevezett párhuzamos-hibrid, elektro- és dízelmotor kombinációjából.

Évfordulós különkiadás a TGX-ből

Az MAN idén ünnepli a Trucknology-Generation létrejöttének tizedik évfordulóját. Ennek örömére speciálisan felszerelt, limitált darabszámú TGX-eket adnak ki. Az Anniversary-Edition névre keresztelt modellhez szériában jár például az MAN-TipMatic-Profi váltója, mely a teherautó terheltségéhez és a domborzathoz igazítja a váltásokat. Ez és az alapfelszereltséghez járó tető- illetve oldalsó légterelők járulnak hozzá ahhoz, hogy a spéci TGX takarékos legyen.

Új állóklímát mutatott be a Waeco

A kabinklimatizáció specialistája, a Waeco bemutatta a CA 800-as állóklímájának utódmodelljét. Az új légkondit szerkezetileg is újratervezték és persze új funkciókat is kapott. Ilyen például az időzítő, de a készülék távvezérelhető immáron akár az ágyból is, sőt a feljavított akkumulátor-figyelő révén a motor biztos be fog indulni reggel a nyolcórás klímázás után. A Waeconál pedig gondoltak azokra is, akiknél a tető kiképzése miatt eddig nemigen jöhetett szóba az ide szerelt légkondi.

Már az összes DAF elérhető EEV-változatban is

Bezárult a kör, immáron a legutolsó, eddig kimaradt láncszemet is a helyére pofozta a DAF, a 6,7 literes PACCAR GF-motor is elérhető a legszigorúbb környezetvédelmi normákat is teljesítő EEV-kivitelben. Így a DAF a világon az első olyan gyártó, melynek minden létező modellje megvásárolható a piacon kapható legtisztább üzemű dízelmotorral. Jelenleg az Euro5-ös norma az, amit minimum teljesítenie kell a gyártóknak az új motorok esetében.

Új kukásautó a Renaultól

Új, alacsony építésű kabinnal szerelt modellt mutatott be a Renault, Access néven, melyet kifejezetten a háztartási szemét összegyűjtésének céljára fejlesztettek. A kocsi neve nem véletlenül asszociál az elérhetőségre, hiszen ez a piacon kapható legalacsonyabb teherautó, mindössze 435 mm-re van a földtől a legalacsonyabb pontja. Így a személyzet, akik mint tudjuk elég mozgékony életet él, könnyedén ki- és beszállhat anélkül, hogy ez óriási fáradtságába kerülne.

Itt a felújított Atego

A stuttgarti székhelyű járműgyártó-óriás bemutatta a faceliftezett Ategot. Az első és legszembetűnőbb változás a felújított teherautón, a hűtőrács széles bordázottsága, melyet stílusban az Actros harmadik generációján bemutatotthoz igazítottak. Ezt az elemet némi felár ellenében a jármű színére is fényezik, amennyiben a vásárló úgy kívánja. Természetesen a belső sem maradt érintetlenül, aki beül a fülkébe, annak az újrarajzolt műszeregység és multifunkcionális kormánykerék tűnhet fel azonnal.

Népszerű az ethanolos Scania

85 ethanolos autóbuszt szállít a Scania, a stockholmi közlekedési vállalattal – Storstockholms Lokaltrafik (SL) – együttműködő Nobina cégnek. Az SL 2010-től csak olyan járművekkel bővíti vagy újítja flottáját, melyek megújuló energiaforrásokat hasznosítanak. A mostani buszrendelés is ennek a projektnek a része. A buszok különböző felépítésűek, lesznek közöttük városi-, elővárosi- és regionális-közlekedésre szánt darabok is.

Tartalom átvétel
>