Belföld

Augusztusban indul az M6 műszaki felülvizsgálata

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elrendelte az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának műszaki felülvizsgálatát. A tárcavezető a feladattal a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot (KKK) bízta meg. Az augusztusban kezdődő átvilágítás során a projekt kivitelezését és a terveket, minősítési dokumentációkat is ellenőrzik. A vizsgálattal megindul a PPP-konstrukcióban megvalósult autópálya-beruházások teljes áttekintése.

Búcsú Szobi Balázstól

2010. július 28-án 13.00 órakor a szentendrei köztemetőben helyezik örök nyugalomra Szobi Balázst. A mindenki által szeretett és tisztelt autóversenyző július 5-én balesetben hunyt el, hirtelen távozása az egész országot megrázta. Holnap családja, barátai és versenytársai kísérik Őt utolsó útjára. „Ha dönteni kell, válaszd az ismeretlent, a kockázatosat, a veszélyeset, a bizonytalant és nem fogsz veszíteni.” Szeretteid szívében örökké élni fogsz.

Ingyenes jogsegély az árvízkárosultaknak

2010. július 29-én Európa első számú jogvédő szervezetének jogászai országos fórumsorozatot indítanak hazánkban. A következő időszakban ellátogatnak az árvíz által sújtott térségekbe, hogy a károsultakat jogi tanácsadással, információkkal segítsék. A kezdeményezés első állomása az egyik leginkább érintett terület, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol három településre látogatnak el.

Búcsú Kollega Tarsoly Tamástól

2010. július 20-án 18 órakor a Farkashegyi repülőtéren búcsúznak hozzátartozói és barátai Kollega Tarsoly Tamástól, aki 2010.július 05-én tragikus körülmények között vesztette életét. „Az, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán megyek!”

 

Csökken az üzemanyagok ára

A múlt heti változatlanság után kettő forinttal csökken a benzin, és három forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon szerdától – értesültünk a holtankoljak.hu üzemanyag portálról. A benzin átlagos ára így 339,5 forintra, míg a gázolajé 322 forintra „csökken”, de a töltőállomások árai között országosan akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatunk. A tegnap reggeli forintgyengülés híre után némiképp meglepő ez az információ, azonban a múlt hét végén még erősödött a forint.

Hétvégi országos közlekedési összesítő

A hőségriasztás okán felfüggesztett kamionstop, a jó idő és több országos rendezvény miatt a hétvégén nagy közúti forgalomra lehetett számítani mind az autópályákon, mind pedig a közutakon. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatja szerint, az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 422 közúti közlekedési baleset történt. Ebből 8 halálos kimenetelű volt, 65 súlyos, 109 könnyű sérüléssel végződött.

A kánikula miatt nem lesz hétvégi kamionstop

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben az erre a hétre meghirdetett hőségriasztás miatt a kamionstopot felfüggesztette. A 3. fokozatú hőségriadót Paller Judit országos tiszti főorvos rendelte el szerdától vasárnapig. A gyakorlattal szemben tehát a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik 2010. július 17. szombat 15 óra és július 18. vasárnap 22 óra között is közlekedhetnek a magyarországi utakon.

Három milliárd forintos forgalomtechnikai programot fejezett be a Közút

Nyár elejéig 15 ezer kilométernyi útszakasz kapott új burkolati jelet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton. Emellett több, kisebb-nagyobb forgalomtechnikai beavatkozást is elvégeztetett a közútkezelő az év első felében külső kis- és középvállalkozók bevonásával. A két forgalomtechnikai program megvalósítása mintegy 3 milliárd forintba került.

Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum alakult

Az árvízkárosultak hatékony és kézzelfogható megsegítése érdekében nemzeti összefogást hirdetnek a legnagyobb magyar közúti fuvarozók. A kezdeményezés alapítói céljaikat a magyar adóbevételek jelentős növelésére tett vállalásukkal, a magyar vállalkozások adófizetési fegyelmének javításával, a magyar logisztikai ágazat nemzetközi versenyképességének fokozásával kívánják elérni, – jelentette be sajtótájékoztatón az alapítók képviseletében Wáberer György.

Tragikus repülőgép baleset

2010.július 05-én a délutáni órákban lezuhant egy Cessna típusú kisrepülő a III. kerületi Aranyhegyi lejtőnél. A gépen utazott Szobi Balázs az Oxxo Racing Team versenypilótája, Kollega Tarsoly Tamás a csapat sajtófőnöke és Szabó András a Monster Energy cég egyik munkatársa, a tragikus balesetben mindhárman életüket vesztették. A szerencsétlenség áldozataira mély fájdalommal, barátként emlékezünk. Nyugodjanak békében.

 

Tartalom átvétel
>