Zöld kamion

view counter

Két tonna teherbírású elektromos teherautó az USA-ból

A Boulder Electric Vehicle elektromos hajtású teherautója semmiféleképpen nem nevezhető hétköznapi járgánynak. Egyrészt már a külseje is elég meghökkentő, látszólag mindent a légellenállás és a funkció jegyében terveztek, de a jármű technikája sem mindennapos. A 2 tonna teherbírású DV-500-as 80 kilowattórás, lítiumos akkumulátora háromszor annyi energiát képes raktározni, mint például egy hagyományos ólomsavas testvére.

Már kisebb cégek is érdeklődnek a Kenworth gázos modelljei iránt

Gázos Kenworth mixerkocsikkal frissítette nemrég flottáját egy chicago-i vállalat, az Ozinga. A választásnak több oka is volt, az egyik fő indok a város szabályozásában keresendő. A teherautók többnyire a város belterületén zajló építési munkákon vesznek részt, Chicago-ban pedig egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások vannak hatályban. Az egyébként közúti fuvarozással is foglalkozó Ozinga ezért is döntött a 13 CNG hajtású Kenworth W900S mellett.

Gázos Stralist mutat be az Iveco februárban

A februárban, Essen városában megrendezésre kerülő E-world energy & water kiállításon mutatja be az Iveco, a Stralis gázos hajtású változatát. Az show fő témája az energiagazdálkodás, így pont megfelelő alkalom bemutatni a környezetbarát AT 440 S 33 T/P CNG nyergesvontatót. A szállítmányozási szektorban köztudottan a dízel-motorok vannak monopolhelyzetben, az olaszok szerint a földgáz lehet ennek a hajtásrendszernek az alternatívája jelenleg.

Sikerrel vették az első akadályt az elektromos Vito-k

2010 őszén kerültek először a berlini utcákra a Mercedes első Vito E-Cell-jei, ezeket 2011 elején követték a stuttgarti példányok. A teljesen elektromos hajtású kocsikat négy éven keresztül tesztelik, a remények szerint ez alatt minden olyan hibát kiküszöbölnek mely a hétköznapi használatukat akadályozná a nagy tömegek számára. A 230 jármű azóta összesen 350 ezer kilométert tett meg, az első tapasztalatok pedig igen pozitívak. Az egyetlen problémás dolog velük kapcsolatban a hangjuk.

Újabb Renault hibrid a nyugalom szolgálatában

Kezd népszerűvé válni a francia szupermarketeket kiszolgáló cégek körében a Renault Distribution hibridje és a hozzá kínált nitrogénes hűtéstechnikával ellátott raktere is. Tavaly ősszel már forgalomba került egy ilyen kombinációjú teherautó, akkor az egyik nagy hipermarketlánc számára fuvarozó francia cég rendelt egyet a speciális Renaultból. Decemberben egy újabb vállalat döntött e mellett a jármű mellett, egy szupermarketlánc Lyon belvárosában található üzleteit látja el áruval a hibrid teherautó.

Nagyszabású tervei vannak a Renault-nak az elektromos Kangoo-val

Németországban nyolc régiót jelölt ki az ország vezetése az elektromos járművek tesztelésére, használatára. A nyolcból maximum öt további támogatásra is számíthat, amennyiben kimagaslóan sok zéró emissziós jármű kerül forgalomba, ezeket kirakat-területeknek szánják. Az egyik ilyen országrész Hamburg és környéke. A városban lényegében az összes olyan európai gyártó jelen van, akinek használható elektromos teherautója van, akár sorozat-érett, akár csak prototípus.

Környezetbarát kereskedést nyitott az Iveco Brazíliában

Az Iveco megnyitotta 100-dik kereskedését Brazíliában. Ez így magában nem akkora hír, viszont a gyártó egy teljesen környezetbarát létesítmény építtetett. Az elmúlt négy évben duplájára nőtt az olaszok hálózata az országban, a sikert ezzel az épületegyüttessel ünnepelte az Iveco. A  Jundiai városában található kereskedés áramellátására napenergiát is használnak, a tetőt fűvel borították, de kapott egy olyan aszfaltréteget is, amely 6 fokkal csökkenti az épület belső hőmérsékletét.

Angliában tesztelik majd az elektromos Nissan NV200-at

Európába érkezik a Nissan első elektromos kisáruszállítójának prototípusa. Az NV200 EV névre hallgató jármű a FedEx Express csomagküldő flottájához fog tartozni két hónapig és az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban teljesít majd szolgálatot. A teszt lényege a szokásos, éles körülmények között kipróbálni, finomítani a technikát, hogy mire sorozatgyártásba kerül ne legyen vele probléma. A Nissan nem bízta a véletlenre, egy már jól bevált rendszert épített az NV-be.

Hibrid Atego-kat vett a német posta

Tíz Atego hibridet vett át a német posta a Mercedes wörthi gyárában. Az Atego BlueTec Hybrid-ek a posta egyik leányvállalatánál, a DP Fleet-nél teljesítenek majd szolgálatot. Az új tulajdonos területileg szétszórja a járműveket, szinte az ország minden szegletébe kerül egy hibrid teherautó Hamburgtól Dortmundig. A posta még egy korábbi tesztidőszak alatt megismerhette a típust, ugyanis a cég a Mercedes segítségére volt a fejlesztésben, 2009 márciusa és 2010 októbere között.

A Freightliner adta el a legtöbb gázos teherautót Amerikában

Átadásra került az ezredik földgázzal hajtott Freightliner teherautó az USA-ban. A Daimler népszerű észak-amerikai márkája a legkelendőbb e téren, senki másnak nem sikerült még ennyi gázos teherautót eladni Amerikában. Mivel a Daimlerhez tartozik az iskolabuszokat gyártó Thomas Built Buses is, mely szintén kínál hasonló hajtásrendszerű járműveket, a konszern összesen 3600 CNG-hajtású gépet adott már el. A jubileumi teherkocsi egy Cummins Westport ISL G-motorral szerelt Freightliner Business Class M2 112.

view counter
Tartalom átvétel
>