Női kézben a Magnum
2012. február 7.
A kamionvezetés nem éppen nőknek való szakma, de az ért elvétve találni egy-két bátor – és tegyük hozzá sokszor rátermett – hölgyet is a volán mögött. Jelen történet egy francia hölgyről szól, aki amióta az eszét tudja hivatásos teherautó-sofőrnek készült. Kisgyerekkorában szeretett bele a szakma szépségeibe, ugyanis az édesapja is ezt a mesterséget űzte és sokszor vitte magával fuvarba a lányát. Amint lehetett, Patricia Boudy letette a teherautó vezetéséhez szükséges vizsgákat és volán mögé pattant.
Ennek köszönhető, hogy immáron 10 éve rója az utakat a magabiztos hölgy, mostantól pedig egy vadonatúj Magnum lesz ebben társa. Tavaly került a Rizzo fuvarozási céghez, a vállalkozás száz sofőrje közül természetesen ő az egyetlen, aki a gyengébbik nemet képviseli.

Főnöke nem habozott felvenni Patricia-t, állítása szerint a hölgy motivációja és tapasztalata azonnal meggyőzte. A női sofőr valószínűleg ennek köszönheti új járművét is, a 480 lóerős Renault Magnum pedig biztos sok örömet fog neki okozni. Főleg, hogy a cégnél nem fukarkodnak az extrázással sem, például a tévé, a légkondi, a hűtő és a CB mindegyik teherautójukban megtalálható.
Fotó: Renault
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat




