Egymillió kilométer hiba nélkül a hegyek között

Minden gyártó hírnevének jót tesz az, ha találnak egy olyan járművet, melyet a korábbi vevő agyonhasznált, agyonnyúzott és mégis hibátlanul működik. Természetesen nem véletlen, hogy nem hallunk minden héten ilyen esetről, azonban ha mégis felröppen a hír egy sokat használt, de mégis tökéletes gépről, az mindenkit megnyugtat, hogy lám vannak még csodák. A Mercedes egy osztrák vállalkozás teherautóját fedezte fel most magának, a BS Transport Atego 917-ese túl van az egymilliomodik kilométerén.

Ráadásul úgy, hogy ezt mind hegyvidéken tette meg. A Mercihez pedig egyáltalán nem nyúltak a kötelező szervizeken kívül. Az Ategot heti öt napban, napi két műszakban – ez kétszer nyolc órát jelent – használják, hol 1800 méter magasan fekvő hegyi szerpentineken, hol a völgyekben vezető utakon.

 

 

A kocsi naponta átlagosan 600 kilométert tesz meg és darabáru szállítását végzik vele. A vállalkozás korábbi teherautói is jól teljesítettek, egy 817-es és egy 815-ös Atego is lényegében jelentős hiba nélkül teljesített egymillió kilométert a cég szolgálatában.

Fotó: Daimler

S.B.
 

view counter
>