2011 Kamion Európa-bajnokság összefoglaló
2011. december 30.
Véget ért a 2011-es Kamion Európa-bajnokság, a mezőny már a következő évre készül. Az Oxxo Racing csapata fantasztikus eredményekkel és néhány meglepetéssel zárta a szezont. Izgalmakban most sem volt hiány hiszen totálkáros kamion, pilótacsere és futamgyőzelem is színesítette a magyar csapat versenyeit. Most, rendhagyó módon a csapat, néhány részes összefoglalóban mondja el, hogyan élték meg a versenyeket a pályán és a kulisszák mögött.
Már a tavalyi szezon vége felé kipróbáltunk néhány versenyzőt, volt, aki ügyesen vezette Tiby-t, a versenykamionunkat, de vagy maradt a saját bajnokságában, vagy nem sikerült velük megállapodni, így Birnbauer Zoltán ( Bimbi ) maradt a csapat pilótája a 2011-es évre. Bimbinek saját kamionszerelő műhelye van, hosszú-hosszú évek óta kamionok felújításával, átépítésével foglalkozik, így nagy segítséget tudott nyújtani a versenykamion fejlesztésében.

Az év első nagy eseménye az MAN teszt volt Nogaroban, ahol megkaptuk az idei, új fejlesztésű motort, valamint az új motor elektronikát, és kipróbálhattuk a téli fejlesztéseinket. A teszt jól sikerült, kőröztünk esőben, és tűző napsütésben, az időeredmények pedig azt mutatták, jó irányba haladunk a fejlesztésekkel. Nekem különleges élményben volt részem Nogaroban, ugyanis néhány körre beülhettem Bimbi mellé. Ami számomra megdöbbentő volt, az nem a kamion gyorsulása, hanem a kanyarsebessége volt. Az első komoly féktáv a leghosszabb egyenes végén közelített felénk, elhagytuk a 200-as, a 150-es, majd a 100-as táblát, de Bimbi nem fékezett. Átfutott az agyamon, vajon a frászt akarja rám hozni, vagy csak benézte a féktávot? Szemben pedig - a bukótér után - betonfal. Aztán egyszer csak kiszakadtak a vállaim, legalábbis azt éreztem. Rögtön rájöttem, miért kötöttek be úgy, hogy szinte levegőt sem kapok, persze nem történt más, csupán Bimbi fékezett, majd befordult. Simán, megcsúszás nélkül. Hihetetlen volt, ahogy az a nagy tömeg ilyen könnyedén veszi a kanyarokat, és hogy a guminak ilyen tapadása van. Nekem kellett vagy két kör, mire megszoktam, onnan viszont nagyon élveztem, főleg miután Jobbágy Ákos csapatfőnök beszólt a rádióba: „Bimbi, szárad a pálya, szeretnék néhány gyors kört látni!”
A teszt tehát sikeres volt, a csapat kíváncsian várta a versenyeket. Célunk minél több Európa-bajnoki pontot szerezni idén, tudva, hogy a top 10 versenykamion erősebb, mint a miénk, és van még 2-3, akik komolyabb gyári támogatottságot élveznek, mint mi. Ráadásul a nagy csapatok már a szezon előtt folyamatosan tesztelik az újításokat, amikre rengeteg pénzt költenek, míg mi szerényebben költekezhetünk,tesztelni pedig csak a versenyeken tudjuk az újításainkat.
Donington Park: Rögtön Eb pontok!
Nehezen indult az idei első versenyünk, szombaton többnyire csak kerestük a beállításokat, de egy 11-ik hely így is összejött. Vasárnap az első futamon 12-ik lett Zoli, majd a délutáni futamon nagy csatában 9-ik helyen végzett, 2 Eb pontot szerezve. Nagyon örültünk az eredménynek, egyrészt, hogy jól fejlesztettük a versenykamiont, másrészt pedig rögtön az első versenyen pontokat szereztünk, és reméltük, ez így is folytatódik majd.

Misano : Kihagytunk egy futamot!
A Misanoi verseny előtt Németországban járt Tiby, új hátsó hidat kapott, és az első futómű is fejlesztésen esett át, így a szabadedzések többnyire a beállítások finomításával teltek. Szombaton az első futamon 14-ik helyen végeztünk, a második futamon pedig nem tudtunk elindulni, egy törött csavar miatt. A rajtrácsra még felállt Bimbi, de a felvezető kör alatt a kanyarok után nem állt vissza a kormányközép, így Jobbágy Ákos csapatfőnök nem engedte őt elrajtolni, kirendelte a bokszutcába, ahol kiderült, az egyik laprugót tartó csavar tört el, s a laprugó csúszkál előre-hátra emiatt. Természetesen szó sem lehetett további versenyzésről, hisz irányíthatatlan az autó. Vasárnapra már összeállt az autó, egy nyugodt első futam után a másodikon hiába rajtolt jól Bimbi, defektet kapott, ráadásul be is forgatták, így a 14-ik helyre tudott csak bejönni. Nehéz hétvége volt, és a fejlesztések még nem látszódtak beigazolódni.

Albacete: Nagy hőségben Q2!
Új laprugó konfigurációt épített be a csapat a versenykamionba, s ennek eredménye a szombati napon rögtön egy Q2 lett. Bimbi az időmérő első felében bejutott a legjobb 10 versenyzővel a Q2-be, ahol még javítani is tudott az idején, így bizakodva vártuk a versenyeket. Sajnos nem volt szerencsénk, az első futamon egy rajtbaleset miatt többen elmentek mellettünk, majd a nagy igyekezetben Bimbi a kavicságyba csúszott, s mire kikecmergett belőle, csak a 15-ik helyen tudott végezni, a második futamon két előzéssel 13-ik lett. Vasárnap már 30 fok fölött járt a hőmérséklet, s Bimbi gyorsabb volt, mint előző nap, de a versenyek ismét nem sikerültek. Az első futamon 16-ik, a másodikon 12-ik lett, persze mikor nem a pontokért megy a harc, nem is szabad erőltetni az előzést, hisz csak feleslegesen van terhelve a kamion, és nem szeretnénk összetörni sem. Persze más lenne a helyzet, ha pontokért harcolhatnánk, de Jobbágy Ákos csapatfőnök Albaceteben a gyorsulásnak, a stabilabb autónak is tudott örülni.

A csapat megújult honlapja: http://www.oxxoracing.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





