712 gyakornok kezdi meg szakmai gyakorlatát az MAN-nél
2010. szeptember 2.
Idén szeptemberben 712 tanuló kezdi meg életének egy új szakaszát az MAN csoportnál. Ezzel továbbra is fenntartva a cég eddigi újonc-toborzási szintjét. Harminc különböző munkaterületen bizonyíthatnak a középiskolát frissen végzett tanoncok, mind a gépészeti, mind az üzleti részen. Idén annyival bővül a fiatalok lehetősége, hogy létezik immáron olyan program is az MAN-en belül, mellyel egyetemi diplomához juthatnak.
A professzionális tudás megszerzésén túl a gyakornokok megtapasztalhatják egy nagy, járműgyártó cég működését és beilleszkedhetnek a cég közösségébe. Egyrészt a jövőben ez azért lehet számukra érdekes, mert ha jól teljesítenek, teljes álláshoz juthatnak, ha pedig mégis megválnának az MAN-től, mégse lesznek tapasztalatlan pályakezdők. Természetesen a müncheniek is jól járhatnak a fiatal tehetségekkel, hiszen tudásukkal, frissességükkel a céget támogatják majd.

Az MAN 2400 gyakornokot alkalmaz világszerte, igaz nagy részük – közel 2 ezer – a németországi gyárakban dolgozik. Ezzel a számmal a világ élvonalába tartoznak és ha lenne kapacitásuk, még több ifjú titánt foglalkoztathatnának, hiszen évente 5500 pályázat érkezik a vállalathoz.
Fotó: http://www.man.hu
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





