Csökkennek az útdíjak Olaszországban

Olaszországban a legfelsőbb bíróság megvétózta az autópályadíj-emelést. A hivatalos álláspont szerint a díj emelése törvényellenes, mivel csak akkor lenne indokolt az árak növelése, ha azzal arányosan növelnék az érte járó ellenszolgáltatások mértékét is. A jelenlegi helyzetben nem erről volt szó, így nem sokkal az új díjak életbelépése után másodszorra állíthatják át – azaz ha úgy vesszük vissza – az díjellenőrző számítógépeket.

Az emelés oka egy külön adó volt, mellyel az olasz kormány egy megtakarítási csomag részeként az autópálya-hatóság pénzügyi mérlegén szeretett volna javítani. Természetesen a helyi szállítmányozási szervezetek hevesen tiltakoztak az emelés ellen, nem véletlen, hogy ezzel a legfelsőbb bíróság is foglalkozni kezdett.

 

 

Az autópálya-üzemeltető ennek nyilván nem örül annyira, a tervek szerint csak idén 80 millió euró többletbevétellel számolhatott volna, 2011-től pedig ez a plusz elérhette volna a 230 millió eurót is. Ráadásul azzal, hogy a rendeletet elmeszelte a bíróság, még messze nincs vége a dolognak, mivel az érdekvédelmi szervezetek vissza akarják szerezni az elmúlt bő egy hónap alatt, a fuvarozóktól jogtalanul beszedett plusz díjakat is.

S.B.

>