Gyártásba került a Navistar elektromos furgonja
2010. augusztus 11.
Egy év alatt valósággá vált az, amire senki sem gondolt volna. Tavaly augusztusban Barack Obama jelentette be, hogy az amerikai kormány 39,2 millió dollárral támogatja egy elektromos teherautó kifejlesztését, a Navistar pedig már idén május és június folyamán megtartotta bemutatóit az USA különböző pontjain a már szériagyártásra érett járművel. Idén augusztusban meg is indult a gyártás és egyenlőre úgy tűnik, hogy az előre megcélzott mennyiség el is fog kelni.
Amerika vezető cégeit már sikerült is megnyerni a vásárlásra, így ha jól megy a Navistar el is fogja tudni adni a tervezett 400 példányt idén. A bemutatók óta eltelt két hónapban ugyanis olyan vevőket sikerült szerezni az e-Starra, mint a FedEx és a Pacific Gas & Electric Company, de a gyártó nyilatkozatai szerint más vállalatok is írtak alá megrendeléseket. Ráadásul az e-Star a világon az egyetlen elektromos teherautó, amit lízingelni is lehet, ami plusz csáberőt jelent.

A furgon hatótávolsága 100 mérföld és egy feltöltés 6-8 órát vesz igénybe, azonban városi terítőmunkára ezekkel a paraméterekkel teljesen alkalmas. Az eStar teherbírása 2 tonna, annak köszönhetően pedig, hogy nincs kipufogógáz ennek az ötszörösével kevesebb mérges gáz kerül évente a levegőbe átlagos használat során.
Fotó: Navistar
Web.: http://www.estar-ev.com
Írta: J. Ákos
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





