Sikeresen teljesítette feladatát a Renault első hibridje

2009 elején indította a Renault hibrid tesztprogramját, mégpedig egy kukásautó személyében, melyet Lyon városában állítottak forgalomba. A Renault Premium Distribution Hybrys Tech, melyet a hulladékszállító cég SITA és Lyon város önkormányzata üzemeltetett, túl van az ötszázadik üzemóráján és ezzel együtt az ötezredik megtett kilométerén. Ez alatt az idő alatt, több mint 550 tonna szemetet gyűjtött vele össze a váltott személyzet, akik rendkívül elégedettek voltak a járművel.

Elsősorban az elektromos üzemmód csendességét dicsérték, de szóba került a fogyasztás is, mely a hagyományos dízelekhez képest 20-25%-al alacsonyabb volt. A teszt lényege, hogy kiküszöböljék azokat az esetleges hibákat, melyek zavaróak lehetnek használatkor, nos itt is volt egy-két apróság amit ki kellett javítaniuk a francia mérnököknek. A második generációs hibridek már ezekkel a módosításokkal kerülnek majd az utakra.

 

 

Javítottak az elektromotor és a belső égésű motor összhangján egy szoftvermódosítással, így a váltás már finomabban zajlik a két erőforrás között. A hidegindítás is okozott némi problémát, immáron -15°C fokig biztos a rendszer működése. Az, hogy alacsony tempónál illetve álló helyzetben a Premiumnak nem jár a dízelmotorja, fényt derített egy-két apróságra. Ilyen volt például az, hogy a kormány szervomotorja hangosan működött. A kocsi ennek következtében elektromos kormányrásegítést kapott, így elmúlt a zaj. De a manőverezéssel is akadtak gondok a szűk utcákban, ezt egy tengelytáv-rövidítéssel oldották meg a mérnökök. A Renaultnak ez a kocsi volt az első éles körülmények között tesztelt hibridje. 

 

 

A Premium Distribution 6x2*4-es konfigurációján alapuló teherkocsit egy Euro5-ös, 320 lóerős Dxi7 dízelmotor és egy normál esetben 70, de akár 120 kW maximális teljesítményre is képes elektromotor hajtja. Bár ez a teszt lezárult, a franciáknak több, jelenleg is futó, más felhasználási területeken zajló hibrid-tesztje van. Ilyen például a belgiumi Coca-Cola -nál vagy szintén lyoni Colas-nál futó program.

Fotó: Renault

S.B.

>