Hosszabbított a jelenlegi főnökkel az MAN

Az MAN igazgatótanácsa további öt évre szavazott bizalmat, a konszernt jelenleg is vezető, 55 éves Georg Pachta-Reyhofennek. A hivatalos információk szerint így az elnök 2016. június 30-áig marad hivatalában. A müncheni születésű, de egyébként osztrák Pachta-Reyhofen üzleti viszonylatban nem is olyan régen vette át az MAN kormányzását, a tisztséget a korábbi elnök Håkan Samuelsson lemondása után kapta meg.

Alapvetően a megbízatása 2011 közepén járt volna le, de a tanács elégedett a munkájával, így idejekorán hosszabbíthatott. Pachta-Reyhofen a Bécsi Műszaki Egyetemen végezte tanulmányait, mint gépészmérnök, az MAN-nél 1986-ban kezdte pályafutását, akkor még a müncheniek osztrák leányvállalatainál ügyködött.

 

 

Aztán a későbbiek folyamán már Törökországban felügyelte a cég távolsági buszgyártását, majd a nürnbergi motorfejlesztő központ irányítását bízták rá. 2001-ben került az MAN igazgatótanácsába, mielőtt ennek elnökévé választották az MAN Diesel vezérigazgatója volt 2006 és 2009 között.

Fotó: http://www.man.hu

S.B.

view counter
>