A Daimler kivonul az amerikai tőzsdéről

A német személygépkocsi- és teherautó-gyártó Daimler AG úgy döntött elhagyja a világ egyik legjelentősebb tőzsdéjének számító New York Stock Exchange-t, azaz részvényeivel kivonul az amerikai piacról. Döntésüket azzal indokolták, hogy nagyon alacsony a kereslet a papírokra, ezért nem éri meg kereskedni velük New Yorkban, mivel az adminisztráció túlságosan is bonyolult és költséges. A lépéssel jelentősen egyszerűsödik a gyártó észak-amerikai részlegének könyvelése.

A Mercedes-Benz, Smart, Freightliner, Western Star és Sterling márkákkal a piacon jelen lévő Daimler, mely korábban a Chrysler tulajdonosa is volt, pénteken jelentette be a kivonulást, ez azt jelenti, hogy ettől az időponttól számítva 10 napig még listázva vannak, csak ez után törlik a céget a jegyzékből.

 

 

A németek nem győzték hangsúlyozni, hogy az amerikai piac rendkívül fontos számukra, a tőzsdei megszűnés nem jelenti azt, hogy nem kíváncsiak az újvilágra, sőt alapvetően amerikai bankokon, illetve a frankfurti és stuttgarti tőzsdéken keresztül továbbra is elérhetőek az amerikai befektetők számára. A Daimler 1993 óta volt jelen a new yorki részvénypiacon, legutóbb a cég szabadpiaci részvényeinek mindössze 5%-a fordult itt meg. A német vállalat 17 embert foglalkoztat az USA-ban.

Fotó. Daimler

S.B.

 

Bookmark and Share

>