Lassan de biztosan nőnek az eladások az USA-ban

A csúcskategóriás, azaz Class 8-as teherautók értékesítési adatai szerint áprilisban ugyan kevesebb teherautót adtak el az Államokban, mint az azt megelőző hónapban, ám ez még így is jóval túlszárnyalta a 2009-es számokat. 8627 jármű talált gazdára, ami majdnem négyszázzal kevesebb, mint márciusban (-4,4%), ám a tavalyi teljesítményhez képest 29,5%-os fejlődést jelent. Ez azt jelenti, hogy idén mind a négy hónapban jobbak az eredmények mint az előző évben.

Természetesen minden relatív, hiszen 2009 volt az amerikai piac legrosszabb éve, 2006-ban, amikor az eladások a csúcson jártak, 89820 Class 8-as talált új gazdát, 2010 első négy hónapjában ennél 64%-al alacsonyabb eredményt értek el a gyártók. Az első negyedév során a korábbi, szinte állandó első Navistar a képzeletbeli dobogó második fokára kényszerült, onnan a Daimlerhez tartozó Freightliner taszította le.

 

 

Az előny megmaradt, a Freightliner továbbra is egy-kétszáz járművel többet értékesít egy hónapban, saját magukhoz képest viszont ez óriási fejlődést jelent, 2009-es produkciójukon 78,1%-ot javítottak, míg a Navistar „csak” 26,6%-ot. Ennek megfelelően a tőzsdén is az járt jól, aki a Freightliner részvényeiben bízott, a teherautó-gyártók papírjai között ezek mutatták a legnagyobb értéknövekedést. Az értékesítések bronzérmese a PACCAR csoporthoz tartozó Peterbilt lett.

Fotó: Daimler

S.B.

 

Bookmark and Share

view counter
>