Brazíliában is gyártani fogja az MAN a TGX-et és a TGS-t
2010. április 16.
Új összeszerelő-részleggel bővítette a brazíliai Rasendeben található üzemét az MAN. Itt készülnek majd az Európában már jól bejáratott típusok, a TGX és TGS modellek, melyekkel az MAN Latin America portfólióját kívánja felfelé bővíteni az anyacég. Az új összeszerelő-szalagon akár évi 5 ezer teherautó is elkészülhet, ám egyenlőre kezdésként még csak tesztjárművek fognak onnan legurulni.
Az első – már megrendelt – kocsikat 2011-ben szállítják majd a megrendelőknek, Brazília három legnagyobb szállítmányozási vállalatának – ezek a Julio Simoes, az Arcom és a Binotto. Egyenlőre az üzembe Németországból szállítják a teherautók műszaki egységeit, de középtávú cél, hogy az alkatrészek 60%-a helyi beszállítóktól érkezzen a későbbiek során.

Szintén a jövő zenéje egy, a rasendei gyár közelében létesítendő kiszolgáló park, ahová az MAN Latin America három legnagyobb beszállítója – ArvinMeritor (felfüggesztés), Maxion (karosszériaelemek) und Suspensys (rugóstagok) – költöztethetné termelésének egy részét. A gyártósor és az említett kiszolgáló létesítmény együttes beruházási értéke megközelíti a 100 millió eurót, nem mellesleg ez 800 új munkahelyet is jelentene. Az új modellek az immáron az MAN Latin America-hoz tartozó VW értékesítési hálózaton keresztül jutnak majd el a tulajdonosaikhoz.
Fotó: http://www.man.hu
S.B.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





