Hárombetűs történelem
2008. október 28.
Történelmének 250. évfordulóját ünnepli idén az MAN, amely elődei révén eredetileg vas és acélgyártással foglalkozott. A jeles évfordulót egy különleges családi nappal tette emlékezetessé a járműgyártó, amelyet a szintén komoly múltra tekintő olajvállalat, az OMV - a hazai MAN szervizek kenőanyag szállítója - támogatásával valósítottak meg. A Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg, azaz röviden MAN történelme egészen 1758-ig, azaz 250 év távlatába vezethető vissza, amikor Oberhausen mellett a későbbi vas és acélgyártó vállalatot megalapították. Az MAN nevet 1898-tól használják. A különleges évfordulót a világ számos országa mellett hazánkban is megünnepli az MAN, amely folyamatos ipari fejlődés mellett autógyártóvá fejlődött. Ám nemcsak ez adta az apropóját az Örkény mellett rendezett családi napnak, de Rudolf Christian Carl Diesel születésének 150 éves évfordulója is, aki saját nevén 1897-re elkészítette első, 20 lóerős motorját.

Az ipari célú és hajó motorok után a tehergépkocsik dízelesítése sem maradt el, az első ilyet az MAN építette 1924-ben. A feltaláló már nem érhette meg - miután rejtélyes körülmények között 1913-ban vízbe fulladt -, de biztos büszke lenne a német gyártó a technológia tökéletesítésével létrehozott motorjaira.
Az Euro Ringen a csúcstechnikát a vendégek is próbára tehették, hiszen több más mellett a próbajárművek között ott volt a 2008-as Év Teherautója díjat megszerző TG sorozat csúcsmodellje. A TGX-ben az MAN új 680 lóerős dízelmotorja dolgozik, amellyel megszületett Európa legerősebb sorozatgyártású tehergépjárműve. Ám nemcsak kiemelkedően erős és nyomatékos, de környezetkímélő is az új V8-as, hiszen teljesíti az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normát.
.jpg)
A rendezvényen képviselte magát az OMV, Közép-Európa vezető olaj- és gázszolgáltató vállalata is. Az OMV ugyanis az MAN szervizek teljes körű szállítója, motor- és hajtóműolajok mellett, hidraulika-, hűtő- és fékfolyadékot, de ablakmosó koncentrátumot is szállít.
A csúcsminőségű termékek gyártása mellett az OMV létrehozta a szállítmányozás professzionális résztvevőinek igényeit tükröző OMV EuroTruck termék- és szolgáltatáscsomagot. Az OMV EuroTruck nemcsak a készpénznélküli fizetés lehetőségét, de átfogó szolgáltatásokat is kínál. Előnyei egyértelműek a gépjárműflotta menedzselésében, az egyszerűbb ügykezelésben és egyúttal költségoptimalizálásban is. Az OMV EuroTruck kártya az OMV teljes töltőállomás-hálózatában, valamint 29 európai ország több mint 500 "Routex-4-Trucks" töltőállomásán használható.
.jpg)
Ezen túlmenően az OMV új személyzetnélküli kúthálózatot kiépítésén dolgozik, amelyben az üzemanyagtöltő állomásokat speciálisan az áruszállító vállalatok igényeinek megfelelően alakítják ki. Itt olyan gyorsan és egyszerűen láthatóak el a tehergépkocsik csúcsminőségű OMV dízelüzemanyaggal és a károsanyag-kibocsátást csökkentő AdBlue adalékanyaggal, mint ahogy az örkényi családi nap résztvevői is feltölthették gyomrukat, finom ételekkel és hűs italokkal.
.jpg)
Az MAN tesztjárművei mellett a szerencsések megtapasztalhatták miként győzi le a dűnéket egy dakaros versenykamion, vagy miként gyorsul pályára épített társa. Az MAN versenyrészlegének hála egy ilyen "tehergépjármű" motorja 1100 lóerőt és 5000 Nm nyomatékot állít csatasorba, mellyel sportkocsikat megszégyenítően 6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 160 km/órára. Persze nemcsak az országutak királyainak szerelmesi szórakozhattak jól a rendezvényen, de a kicsiket ugrálóvár és arcfestés, a nagyobbakat gokart pálya és különféle kiállítások várták, miközben az égen Szabó Zoltán műrepülő világbajnok, a földön pedig Angyal Zoltán motoros freestyle világbajnok mutatott be a fizikát meghazudtoló kunsztokat.
Kapcsolódó cikk és képek: MAN születésnap az Euroringen
További információk:
Forródrót: +36(1) 452-7141
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





