HANS jön
2008. május 6.
Európa több részén, főleg germán nyelvterületen egy elég gyakori keresztnév, de a motorsportban jártasak tudják, hogy van bizony más jelentése is. Head and Neck Support, azaz fej- és nyakvédelem. A DTM pilóták után az F-1 pilóták is elkezdték használni a szerkezetet, miután 2003-ban a motorsportszövetség kötelezővé tette számukra a viselését. 2008-tól pedig már a pályakamion-versenyzőknek is hordaniuk kell, mivel az FIA kötelezett minden szakágat az életmentő műanyagdarab alkalmazására. A HANS feltalálója James Penrose a tökéletesítést pedig a michigani egyetem végezte. Nos James személyesen látogatott el Nogaro-ba és egy FIA-delegálttal együtt jártak pilótáról pilótára és próbálták föl rájuk a különböző méretű nyakvédőket. Volt persze akinek tetszett az újdonság, volt akinek nem.
A HANS karrierje kezdetén voltak ellene ágáló pilóták, Justin Wilson a 2003 F-1-es maláj nagydíj után halláskárosulásra és bénulásra utaló jelekre panaszkodott és ezzel próbált kibújni a viselete alól, Rubens Barrichello pedig egy baleset elszenvedésének okát a HANS által okozott mozgástér-csökkenésbe kereste és kérvényezte a felmentését a viselete alól – sikertelenül. Az eltelt öt évben Wilson a ChampCar és az IndyCar sorozatokban, Rubens pedig az F-1-ben szoktathatta magát a műanyag sálhoz – azóta egyikük se panaszkodik. Természetesen a folyamatos fejlesztéseknek is köszönhető, hogy a viselése egyre kevesebb gondot okoz és többször is bebizonyosodott már, hogy akár életet is menthet a szerkezet – legalábbis ha Kubica, vagy Kovaleinen véleményét kérdeznénk, ők biztos igennel felelnének.
Mindenestre a hétvégi barcelonai Truckracing szezonnyitón minden pilóta nyakában ott lesz a csillogó karbondarab a sisakhoz csatolva és remélhetőleg a szkeptikusokat is hamar meggyőzi majd, hogy használata nem okoz túl sok kényelmetlenséget.
S.B.
Kapcsolódó leírás: http://en.wikipedia.org/wiki/HANS_device
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Nyomtatóbarát változat





