Ford Transit Connect Taxi Concept

Ford Mint már korábban beszámoltunk róla, a Ford európai modellek bevezetését tervezi az amerikai piacon. Az első ilyen kocsi a Transit Connect, amit máris speciális járműként próbálnak beadagolni az amerikai vásárlóknak. Nevezetesen készítettek belőle egy taxit és hol máshol, mint New Yorkban mutatták be, az ország „legtaxisabb” városában. A Ford egyébként is uralja a taxi-piacot az USÁ-ban, a legnépszerűbb modell erre a célra a Ford Crown Victoria, ami az országban a taxizás szinonimája. A koncepciót azzal próbálják népszerűsíteni, hogy sokkal praktikusabb a helykihasználása, mint az eddig alkalmazott autóknak és jóval környezetkímélőbb és takarékosabb a kis kétliteres motorja, mint a régi behemótok benzintemetői.

 

Ford

 

Koncepció-modellről lévén szó a Ford telepakolta a járművet egy halom elektronikai kütyüvel. Az utasok számára beépítettek egy 13 colos képernyőt, amelyen akár tévézhetnek is a menetidő alatt, de fel van készítve a készülék az automata fizetőrendszerek számára is. A sofőr sem panaszkodhat, telekommunikációs és navigációs berendezések színesítik a szegény sofőr munkaidejét. A Ford modernizálta a kocsi taxi-jelzését is. A tetőn elhelyezett taxi-buborék mind a négy oldalról jól látható, zölden világít, ha a kocsi szabad, narancssárgán, ha foglalt.

 

Ford

 

Alapvetően nem rossz ötlet a Ford-tól a bemutatott kocsi, de vajon a sárga hajókhoz szokott amerikaiak, mennyire fogják támogatni ezt a kezdeményezést?

S.B.

http://www.ford.com/

view counter
>